A beporzók kapcsán a hétköznapokban általában csak a háziméhek jutnak eszünkbe, ám fontos tudni, hogy a világon több mint 20 ezer, hazánk és a Kárpát-medence területén pedig mintegy 700 méhfaj fordul elő. A legtöbb virágos növény beporzását nemcsak a mezőgazdasági kultúrákban, de a természetközeli élőhelyeken is ezek a rovarok végzik, összességében pedig az emberiség élelmének 30-35 százaléka függ munkájuk sikerétől. A háziméheknek emellett közvetlenül kimutatható gazdasági hasznuk is van, hiszen az élelmiszer-, gyógyszer- és kozmetikai ipar a méz és méhviasz mellett virágport, méhpempőt, propoliszt és méhmérget is hasznosít.

A méhlegelőket látogató méheket azonban napjainkban számos veszély fenyegeti, melynek hátterében főként az emberi tevékenység áll. A neonikotinoidokat tartalmazó növényvédő szerek méhekre gyakorolt negatív hatásait például egy Magyarországra, Angliára és Németországra kiterjedő nagyléptékű kísérletsorozat eredményei támasztották alá, melyben dr. Sárospataki Miklós, a Szent István Egyetem Állattani és Állatökológiai Tanszékének docense is részt vett. A világ egyik vezető tudományos lapjában, a Science magazinban közölt kutatási eredmények akár a neonikotinoidok végleges betiltásához is közelebb vihetnek.

A neonikotinoidokat tartalmazó szereket főként vetőmagok csávázására használják. A magba kerülő hatóanyag a csírázást követően szívódik fel a növekvő növénybe és fejti ki rovarölő hatását a növényt fogyasztó kártevőkre. Az elmúlt években közölt vizsgálati eredmények azonban rámutattak, hogy ezek a szerek kis mennyiségben az adott növény nektárjába és pollenjébe is bejuthatnak, és bár a virágokat látogató hasznos rovarokat közvetlenül el nem pusztítják, termékenységük csökkenését, valamint tájékozódási zavarokat okozva rájuk nézve is károsak.

A méhek térbeli tájékozódása az égbolt polarizációs mintázatán alapszik, amely derült, részben felhős, borult és ködös időben egyaránt biztos iránytűt jelent a rovarok számára. Ennek segítségével meg tudják becsülni a nektárforrás és a kaptár közti repülési irányt és távolságot, de az út megtételéhez szükséges „bioüzemanyag” mennyiségére is következtetni tudnak. Utóbbit azért kell szinte tökéletes pontossággal tudniuk, hogy virágmustrájukról a lehető legtöbb pollennel vagy nektárral térhessenek vissza családjukhoz. Útközben csak annyival több mézet szívnak fel a szükségesnél, ami 100-150 méter többletút megtételéhez elegendő. Rájuk nézve tehát már egy kisebb tájékozódási zavar és egy rövid kerülő is végzetes lehet, az útvesztőben kiürülő mézhólyagjukkal ugyanis nem jutnak vissza kaptárjukba.

A lakosság is sokat tehet a beporzó rovarok védelméért

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság figyelmébe ajánlja a rendkívül egyszerű, ugyanakkor nagyon látványosméhecske hotel, más néven darázsgarázs eszközcsoportot, amivel erkélyen, ablakpárkányon is segíthetjük a szelíd beporzók szaporodását már kora tavasztól. A magányosan élő méhek, és számos hasonló életmódot folytató darázsfaj képviselői köztünk élnek a kertekben, a parkokban, az iskolákban és óvodákban, a lakótelepeken - még a sokadik emelet magasában is. Mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak. A mindennapokban azért nem figyelünk fel rájuk, mert ezek feltűnés nélkül, egyedül repkednek, és ami ezzel a „nemszeretem” állatcsoporttal kapcsolatban lényeges szempont - nem támadékonyak. Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra- még inkább az ember által biztosított kaptárakra - van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét. Ilyen lakókamrákat nagyon egyszerűen biztosíthatunk számukra az egyik legelképesztőbb természetvédelmi eszközzel, az erkélyre, ablakpárkányra virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecske hotellel (másik nevén darázsgarázzsal).

Ez lehet például 3–15 mm átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugli vagy különböző vastagságú nádszálak kötege. A magukat nem zavartató rovarok jövés-menését akár centiméternyi távolságról figyelhetjük meg otthon, a munkahelyen vagy az oviban, iskolában. Azt azonban, hogy mi történik a lezárt lárvabölcsőkben, mindeddig nem láthattuk. Az MME által kidolgozott látványdarázsgarázsokkal ez a helyzet alapvetően változott meg, mert immáron bárki amatőr rovarkutatóvá válhat és nyomon követheti a lárvakamrák rejtett életét.

Az ezredfordulót követő években jelentkezett a kaptárak teljes elnéptelenedésével járó kaptárelhagyás tünetegyüttes (Colony Collapse Disorder - CCD). Ennek hatására napok alatt tűnik el a kaptárak teljes, akár 30-50 ezer egyedet számláló népessége is. A jelenség napjainkra világméretűvé vált, fenyegetve nem csak a méhészetből élőket, de a növénytermesztés jövőjét is. Úgy tűnik, hogy a szindróma hátterében nem egyetlen ok, hanem a negatív környezeti hatások összessége, mindenekelőtt azonban a nagyüzemi agrárium áll. A különböző növényvédő szerek, különösen a neonikotinoidok, a változatos virágos növényekből álló méhlegelők helyét felváltó monokultúrák, az egyoldalú táplálkozás, a méhlegelőről-méhlegelőre utaztatás stressze és a túlhajszoltság következtében a méhek immunrendszere legyengül. Ennek egyik következményeként az állatok egyre kevésbé ellenállóak a globális méh-kereskedelem által a világ minden tájára villámgyorsan eljuttatott élősködőkkel, és az általuk terjesztett betegségekkel szemben. Ez állhat olyan új méhbetegségek robbanásszerű és világméretű terjedése hátterében, mint amilyen a kaptárelhagyás egyik faktorának tekintett izraeli akut paralízis vírus (Israeli Acute Paralysis Virus - IAPV), melynek legfontosabb terjesztője a méhek legfőbb kártevője, az Ázsiából behurcolt méhatka (Varroa destructor).
Az estére nem kaptárak, odúk védelmébe húzódó magányosméh- és darázsfajokat, illetve a többi beporzó rovart a nem szúnyogszelektív szúnyogirtás is veszélyezteti. A Magyarországon az egyik leggyakrabban alkalmazott melegködös irtási módszer kapcsán vizsgálatok bizonyítják, hogy csak minden ezredik (!) elpusztított rovar szúnyog.

Egy 2017 októberében megjelent tanulmány szerint Németország védett területein több mint 75%-al csökkent a repülő rovarok száma.

Ahogyan arra dr. Zajácz Edit tudományos főmunkatárs, a Szent István Egyetem és a Haszonállat-génmegőrzési Központ Kihelyezett Méhészeti és Méhészbiológiai Tanszékének vezetője is rámutat, a vadbeporzókat és a házi méheket a klímaváltozás hatásai is érzékenyen érintik: „A szélsőséges időjárási helyzetek befolyásolják a méhek viselkedését, és a megszokottól eltérő, rövidebb virágzási idő, valamint a hőségnapok számának növekedése a nektártermelés tekintetében is jelenthetnek problémát.”

Ahogyan arra a március 10-én először életre hívott Beporzók napja is rávilágít, a megoldást a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele jelenthetné, mely többek között a növényvédő szerek használatának csökkentése, a méhtartás körülményeinek javítása, illetve vadvirágokkal borított szegélyek létesítése révén valósulhat meg. Dr. Sárospataki Miklós egy korábbi kutatásából ugyanis kiderült, hogy a mezőgazdasági területek szegélyeire vetett virágos növények nagymértékben vonzzák a méheket és az egyéb viráglátogató rovarokat, ami hatékonyan erősítheti az adott terület méhfaunáját.

(Forrás: Greenfo.hu)