Tájak, vizek, élőhelyek, emberek és kultúrák csillagtúrái a kozárdi „Ökoház” körül

„A madarak útján – Along bird’s routes” - magyar, finn és észt LEADER helyi akciócsoportok transznacionális együttműködési projekt ötlete még 2008 márciusában született Leviben, a finn Lappföld behavazott városkájában a 2007-2013 ciklus LEADER együttműködési program indító értekezletén, amelynek középpontjában az európai vidéki közösségek ígéretes együttműködése állt. A lelkes európai LEADER aktivisták azon gondolkodtak, hogy miként alapozzák meg az új transznacionális együttműködést, összekötve Európa északi és déli, keleti és nyugati vidékeit. A sok-sok ötlet közül a legkedveltebb a magyar javaslatra kidolgozott „A madarak útján” című projekt lett. A nemzetközi projekt a kozárdi tó mellett egy szép „Ökoházban” testesült meg, amely immár a természet iránt érdeklődő diákok, turisták és gazdák bemutató és oktató helyévé vált.

A Zöld Pihenő Alapítvány célja a LEADER Nemzetközi Együttműködési Projekt keretében megvalósult Látogatóház kialakításával elsősorban az, hogy olyan mintát állítson a térségben, amely felhívja a figyelmet a fenntartható turizmusfejlesztésre és az ökoszemléletre. A bemutató és oktató tevékenységeket befogadó „Ökoház” várja az ökológiai értékeket értő, elfogadó látogatókat, a természeti értékek, növény- és állatvilág iránt érdeklődő szakembereket, túrázókat, kirándulókat egyénileg vagy csoportosan. A legifjabbaktól a legidősebb korosztályig mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő programot az Ökoházban és annak térségében.

Az óvodás és iskolás csoportok számára ajánlott kisebb kirándulások kiegészíthetők állat- és növénybemutatókkal, terepi, tóparti, erdei foglalkozásokkal, ismertterjesztő, oktató-nevelő programokkal, amelyekben szakértők vezetik be a gyerekeket a környezetismeret és –védelem rejtelmeibe.

A középiskolai és egyetemi/főiskolai csoportok számára kiváló terepet nyújt az Ökoház és a környék sok érdekessége, a természeti, ökológiai, geológiai és kulturális, vallási értékek. A kutatómunkához több feltáratlan tématerület kínálkozik (geológiai feltáródások, ritka növények, állatok leírása, madármegfigyelés, turizmus és vidékfejlesztés, stb.). E területek további tanulmányozására önkéntes táborok szervezése is folyamatban van.

Az „Ökoház” az idősebb korosztályhoz igyekszik közelebb hozni az érintetlen, kellemes, megnyugtató és regeneráló környezetet. A könnyed kirándulásokra kiválóan alkalmas cserhátalji táj számos természeti látnivalóval, növény- és állatritkaságokkal is csábítja a vendégeket.

A helyi és térségi lakosság számára különleges létesítmény született az „Ökoház” megépítésével, hiszen amellett, hogy a biológiai sokféleséggel kapcsolatos ismereteiket bővíthetik, megismerkedhetnek a környezettudatosság fogalmával, gyakorlatával, ezáltal nem titkolt célként a közösségi szemléletformálás is megjelenik. Mindemellett minden érdeklődőt szeretettel vár a kozárdi Ökológiai Bemutató és Látogatóközpont!

Jelenlegi szolgáltatások: szakmai csoportok látogatása, lehetőség nyújtása szervezett ifjúsági és felnőtt csoportoknak tanulmányút keretében a környékbeli gazdaságok, öko- és geoturisztikai látnivalók (andezit kőfejtő, kozárdi formáció) megtekintésére, szakmai tájékoztatóval és képzett vezetéssel.

Szálláslehetőségek: együttműködésben a kozárdi szállásadókkal és vendéglátó-helyekkel 40-50-60 fős csoportokat is el tudunk helyezni.

További szolgáltatások: együttműködés az európai és magyar turizmus minőségi díjas kozárdi „Vadvirág” étteremmel és a Palóc Ízek Házával gasztronómiai bemutatók szervezésére, környékbeli gazdákkal helyitermék-kóstolók, valamint turisztikai programok rendezésére. Diák- és gazdacsoportok szervezett látogatásának szervezése, kapcsolódva a térség és Nógrád megye turizmusához. Szakmai csoportok látogatása esetén idegenvezetést, előadókat is biztosítunk.

Zöldüljön nálunk! Elérhetőség: Zöld Pihenő Alapítvány Ökológiai Bemutató és Oktatóközpont. 3053 Kozárd, Külterület 095. Hrsz.

Megközelítés: Délről (M3 Hatvanig, majd a 21 számú út és Szarvasgedétől a 2128. út) Ecseg felől érkezve a Kozárdi-tó után jobbra található mezőgazdasági telepen át, táblával jelölt irányban.

Észak-nyugatról Balassagyarmat – Szécsény - Alsótold, illetve északról Szlovákia, Salgótarján felől a 21 sz. útról Szécsény-Hollókő irányába fordulva, majd kb. 4 km után a Nagymezői kanyarnál balra, a 2128. útra érkezve Kozárdot elhagyva a mezőgazdasági telepen át, táblával jelölt irányban. Bejelentkezés és programszervezés: Zöld Pihenő Alapítvány, Dr. Hajas Pál, +36-32-491-067, +36-30-210-4308, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.